„Hogyha folyton sírnod kell, tudd meg, köztünk vár egy hely!” /Gary Adler & Michael Patrick Walker: Oltári srácok – musical/
Egy templom ministránsai közösséget alkotnak. Olyan közösséget, ahol a tagok mindenben számíthatnak egymásra. Amikor örömüket szeretnék megosztani valakivel, ha segítségre van szükségük, vagy ha magányosak és egy kellemes beszélgetésre vágynak. Az Oltári srácok című musical egy idézete is erre utal. Köztünk vár egy hely. A darabban szereplő négy ministráns fiú és a zsidó fiú feltétel nélkül elfogadják egymást, pedig egyikük sem könnyű eset. A ministránsok Jézus szeretetének hírnökei a templomban, az utcán, bárhol. A példás keresztény életre kell törekedniük. A ministránsok legfontosabb, mindenki számára látható feladata a misén és egyéb szertartásokon való segédkezésük. A ministráns szó jelentése is erre utal: szolgáló. Az igeliturgiában felolvasnak, az eucharisztia liturgiájában segítenek a miséző papnak az oltár körül, ha kell, szedik a perselypénzt. Az egyéb szertartásokon, például a házasságkötésen is a pap segítségére vannak. Megismerik a szertartások menetét, megértik, mi miért történik. A szertartásokon teljesen meghatározható feladatok vannak. Szinte koreográfiája van minden szertartásnak. Mise előtt a ministránsok megbeszélik, ki melyik feladatot fogja elvégezni. Ennek ellenére mindenkinek figyelni kell, nehogy valaki elfelejtse: feladata van. Ha mégis megtörténik, csendben szólnak, inkább csak jeleznek egymásnak. A ministránsokat mindenki látja, ezért ehhez mérten kell viselkedniük. Nem szabad hangoskodni, mutogatni. Ha feltétlenül szükséges kommunikálni, igyekezni kell a legláthatatlanabbul tenni azt. Nincs annyi feladat, ahányan általában ministrálni szoktunk egy vasárnapi misén, ezért figyelnünk kell arra, egyenlő arányban juttassunk feladathoz mindenkit. Ehhez szükséges az is, hogy mindenki elvállaljon kisebb és nagyobb feladatokat is, ha pedig még nem ismeri mindet, próbálja pótolni hiányosságait. Akinek nem jutott feladat, az is ülhet fehér ruhában a szentélyben. Ők – úgy mondjuk – „emelik a fényt”. Rendes viselkedésükkel emelik a szertartás ünnepélyességét, dicsőítik Istent. Régen egy úr nagyságát jelezte,hogy hány szolgája, vagy munkása van. Ezért nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy csak annyi ministráns legyen, ahánynak feladat is jut. Úgy gondolom, hirdessük Isten nagyságát azzal, hogy sokan vagyunk szentélyében, de aki ministrálni megy, el kell fogadnia az ottani viselkedési követelményeket. Annál, ha a pap egyedül misézik, csak az szomorúbb látvány, ha rosszalkodó gyerekekkel van körülvéve. A ministráns csapat a templomon kívül is egy csapat. Állandó közös program a ministránspróba, amikor összegyűlünk a templomban, és a kisebbek megtanulhatják a misén végzendő feladatokat. Ez egy kellemes elfoglaltság, mivel a foglalkozás után szoktunk játszani. Sajnos ez a program „nem teltházas”. Végezetül úgy gondolom, az egész csapat nevében mondom: ha van kedved, gyere közénk, itt mindig vár egy hely!
Ladányi Márta
Képgaléria
Szólj hozzá
Márta [ 2009-06-18 14:53 ]
köszönöm :)
Ladányi Márta [ 2008-06-05 09:59 ]
ezt én írtam :)
örülök, hogy felhasználtátok, de jól esne, ha ott lenne a nevem :$