Virág- vagy más néven pálmavasárnappal (lat. Dominica
palmarum) veszi
kezdetét a nagyhét, mely a böjt (a Quadragesima) zárása, utolsó hete. A
keresztény ember ez idő alatt felkészül lelkiekben a húsvét misztériumára,
megtisztítja és felkészíti lelkét a Krisztussal való találkozásra. Miben
különbözik ez az idő a többitől? Miért találkozhatok ilyenkor még inkább
Teremtőmmel, mint máskor? –tehetnénk fel a kérdést. Isten végtelen szeretettel
szeret bennünket és számára minden idő jó és alkalmas, Isten nem nézi az óráját
vagy a naptárat. A nagyböjt az emberért van, ahogy Krisztus is mondja: „A szombat lett az emberért, és nem az ember
a szombatért.” (Mk 2,27) vagyis ez az idő a mi üdvösségünk érdekében van,
minket szolgál, miként azt a prefáció imádságában is megvalljuk: „most többet imádkozzanak, buzgóbban
gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az
istengyermekség teljességére jussanak.”
Nagyhéttel
elérkeztünk a „finish”-be, közel a húsvét ünnepe, ezt jelzi virágvasárnap
liturgiája is. Olvassuk az evangéliumban, hogy Jézus szamárháton vonul be
Jeruzsálembe, közben az emberek hatalmas örömujjongással fogadják: „Másnap, amikor a nagy tömeg, amely az
ünnepre jött, meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogott,
eléje ment és kiáltozott: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, és Izrael
királya!” (Jn 12,12-14). Az elmélkedő ember előtt valóban megjelenik ez a
kép, mikor 2000 év elteltével ismét pálmaágakat (ill. barkaágakat stb.) fog a
kezébe és indul, hogy lélekben kísérje Jézust, Izrael királyát. A szépségbe, a
dicsőségbe mégis fájdalom vegyül; Krisztusnak vére árán kell megváltania az
emberiséget, meg kell mutatnia, milyen mélységesen is szeret bennünket. A
betlehemi születés csodája (hogy az Isten emberré lett) egyszer már tanúságot
tett erről a szeretetről, de az emberek szívének keménysége újabb bizonyítékot
vár. Milyen követelőző is az ember, aki feltételeket szab az Istennek! „A Krisztus, Izrael királya szálljon le most
a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” (Mk 15,32). Így hát ezen a napon
nem csak a Jeruzsálembe való bevonulásról szóló szakaszt olvassuk az
evangéliumból, de a passiót is, vagyis Krisztus szenvedéstörténetét. A Megváltó
bevonul Jeruzsálembe, hogy megtegye, amiért jött „De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért.” (Jn12,27).
Nagyhétfőtől nagyszerdáig
liturgikus
szín: viola
Nagyhét
előkészít bennünket a Szent Háromnapra, egyre inkább közeledik a kereszt
„botránya” (Vö. 1Kor 1,23), de a feltámadás dicsősége is.
A nagyhét olvasmányai minden évben ugyanazok, nagyhétfő Jézus
lábának megkenésével kezdődik (Jn 12,1-11), bár Júdás méltatlankodik; el
lehetne adni, az árát szétosztani a szegényeknek, de az evangélista megjegyzi: „Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja
lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt…” (Jn 12,6). Nagykedd és
nagyszerda evangéliuma Júdás árulását meséli el, miként adta el a tanítvány
mesterét 30 ezüstért. Korunkban egyre többen és egyre többször próbálják Júdás
tettét tisztázni, rettentő sok koholmányt lehet ezzel kapcsolatban olvasni. A
legalapvetőbb, hogy Krisztus maga kérte meg az árulásra, hogy így beteljesüljön
az Írás. Ez nonszensz, senki ne vegye komolyan! Júdás a maga hasznáért
cselekedett, rabló volt, aki később nem tudott megbirkózni bűntudatával és
öngyilkos lett.
Nagycsütörtök
liturgikus
szín: fehér
El
is érkeztünk a Szent Háromnaphoz, melynek kezdete a nagycsütörtök. Ennek a
napnak két sarokköve van; 1.) a krizmaszentelési mise 2.) az utolsó vacsora
emlékére mondott mise.
A
krizmaszentelési misét a püspök végzi a székesegyházban, ez alkalommal
papjaival együtt koncelebrál. Ennek a szentmisének két fő mozzanata a papi
ígéretek megújítása (1.) és a krizmaszentelés (2.). Az evangélium és a homília
után a főpásztor felhívja az egyházmegye papságát, hogy újítsa meg a
papszenteléskor tett ígéreteit, valamint a híveket, hogy imádkozzanak
papjaikért. Ezt követően a diakónusok (szerpapok) behozzák a szentelésre
előkészített olajokat, mialatt a kórus énekli: „O Redemptor, sume carmen, Temet concinentium.” Az olajakat az
oltár előtti helyükre teszik, közben a diakónus mondja: „A szent krizmához való olaj! – A betegek olaja! – A keresztelendők
olaja!” Ezeket az Egyház egész évben használja, mikor keresztel, bérmál,
papokat szentel vagy épp a betegeket látogatja.
A
szentmise végén a papság körmenetben vonul a sekrestyébe, ahol a püspök rövid
intelmet mond papjainak a szent olajok használatáról, őrzéséről,
jelentőségéről, majd szétosztják azt az egyházmegye plébániái közt.
Ugyanezen
a napon emlékezünk meg az Eucharisztia alapításáról, vagyis az utolsó
vacsoráról. Ezt a szentmisét este mondják – kizárólag különleges lelkipásztori
okokból és csak püspöki engedéllyel mutatják be más időpontban. Szigorúan véve
ezzel a nappal kezdődik a Szent háromnap.
Ezen
a napon – a jeles eseményre való tekintettel – a pap fehér miseruhát ölt, s a
Nagyböjtben először felhangzik a Dicsőség is, mely alatt folyamatosan szólnak a
harangok, a csengők és az orgona, majd elhallgatnak, s csak húsvétkor szólalnak
meg ismét. Ezekkel a szimbólumokkal is ki akarja fejezni az Egyház, hogy új
időszak, a Szent Háromnap köszöntött ránk, Jézus életének utolsó napjaira
emlékezünk.
A prédikáció után – ha lehetőség van rá – a pap megmossa
tizenkét férfi lábát, ahogyan Krisztus is megmosta tanítványaiét. „Ha tehát én, az úr és mester megmostam a
lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek,
hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Jn 13, 14-15). A
szolgálat eme gesztusa nagyszerűen kifejeződik akkor, amikor a pápa hasonlóképp
cselekszik a nagycsütörtöki szentmisén.
A
szentmise az Eucharisztia átvitelével és az oltárfosztással zárul. Az áldozás
utáni könyörgés végén a pap a cibóriumot átviszi őrzési helyére, ami lehet egy,
a templomhoz épített kápolnában vagy mellékoltárnál stb. A pap ezután leveszi
az oltárról a misekönyvet, a terítőt, eldönti a gyertyatartókat. Bizonyos
helyeken szokás, hogy egy virágvasárnapról megmaradt barkát kettétörnek, majd a
pap és a segédkezők kivonulnak a templomból, mindenféle záróáldás vagyhasonló nélkül ezzel is jelezve: Jézust
elfogták, megváltásunk utolsó felvonása megkezdődik.
A
Sanctum Triduum (a Szent háromnap) nem 3 különálló mise, esemény, hanem egy,
összefüggő szertartás. Ezt fejezi ki, hogy a nagycsütörtöki misének nincs vége,
a nagypénteki csonkamisének nincs eleje és vége és a húsvét vigíliáján mondott
szentmisének csak vége van.
Nagypéntek
liturgikus
szín: piros
Ezen a napon Krisztus halálára, keresztáldozatára emlékezünk,
ezért az Egyház nem szolgáltatja ki ünnepélyesen a szentségeket és nem mutat be
szentmisét sem, hisz a mise mindig húsvétra és a feltámadásra emlékeztet
bennünket.
Nagypénteken
egészen különleges üzenetet hordoz a keresztút, ezért is ajánlatos elvégezni,
átelmélkedni azt, ha máshogy nem; legalább otthon, egymagunkban.
Akárcsak
hamvazószerda, nagypéntek is szigorú böjti nap, ezt mindenkinek figyelembe kell
vennie! Aki betöltötte tizennegyedik életévét köteles böjtölni, tizennyolc éves
kortól hatvan éves korig pedig a szigorú böjtöt kell megtartani (háromszori
étkezés és egyszeri jóllakás), hacsak valaki esetében az orvos másként nem
dönt.
A
nagypénteki csonkamise – mely ideális esetben délután háromkor kezdődik – három
fő részből áll: 1.) igeliturgia 2.) hódolat a szent kereszt előtt 3.)
szentáldozás.
A
bevonulás után a pap és a segédkezők leborulnak az oltár előtt és csendben
imádkoznak (ezalatt a hívek térdelnek). Miután a papi székhez (sedes) vonultak a pap a bevezető
könyörgéssel kezdi a szertartást.
Akárcsak
virágvasárnap, nagypénteken is az Úr szenvedéstörténetét olvassák fel (passió),
melyet az egyetemes könyörgések követnek. A mai napon nem a lektor, hanem a pap
olvassa fel az összesen 10 könyörgést, imádságot. Ezek a következők: 1.) az
Anyaszentegyházért 2.) a pápáért 3.) a papságért és a hívekért 4.) a
keresztelendőkért 5.) a keresztények egységéért 6.) a zsidókért 7.) azokért,
akik nem hisznek Krisztusban 8.) azokért, akik nem hisznek Istenben 9.) a
világi vezetőkért 10.) a szenvedőkért. A könyörgések két részre bonthatók: a
felszólító részre és magára a könyörgésre. A pap először összetett kézzel
megfogalmazza az imádság témáját (pl. „A
Szentatyáért, Benedek pápáért imádkozzunk, testvérek, az Úristen kiváltságos
helyre emelte őt a püspöki rendben…”), majd rövid csönd következik. Ezután
a pap kitárt karral imádkozza a könyörgést, mely alatt hagyományosan térdelünk,
de néhol állnak is a hívek. Amennyiben diakónus is jelen van, ő szólítja fel a
híveket: „Boruljunk térdre!” – „Álljatok
fel!”.
Következik
a kereszthódolat. A pap a letakart keresztet az oltárhoz viszi (jobbján és balján egy-egy gyertyatartó ministránssal). A
lepel felső részét megbontja, majd felemeli a keresztet és énekli:
-Íme,
a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!
A
hívek válaszolják:
-Jöjjetek
hát, keresztények, hódolattal hajtsunk térdet: Üdvöz légy, szent keresztfa.
Ezután
mindenki letérdel és csendben imádkozik, míg a pap a leplet a kereszt jobb
karjáról is le nem bontja. Ekkor újra énekli: „Íme, a szent keresztfa…” Harmadszorra az egész leplet leveszi a
keresztről és újra énekli a már említett felszólítást. Ezután valaki átveszi a
keresztet a paptól, aki elsőként hódol előtte, majd a segédkezők és hívek is.
Ez a következőképp zajlik: a kereszt előtt meghajlunk vagy térdet hajtunk,
megérintjük vagy megcsókoljuk a korpuszt, végül keresztet vetünk. A
kereszthódolat alatt a kórus az úgynevezett Impropériákat, azaz panaszénekeket énekli.
Miután
a hódolatnak vége és a keresztet visszatették eredeti helyére, az oltárt
letakarják és korporálét valamint misekönyvet helyeznek rá, majd a pap elhozza
az Eucharisztiát őrzési helyéről. A Miatyánk elimádkozása után következik az
áldozás. Egy rövid zárókönyörgéssel fejeződik be a csonkamise.
Nagyszombat
Nagyszombaton
az Egyház Krisztus sírjánál időzik, ilyenkor csak szent útravalóként
szolgáltatható ki az Eucharisztia. Ezen a napon nincs szentmise.
